Az Európai Űrügynökség jelenti: a Föld egy lakható bolygó
Tesztelte az Európai Űrügynökség a Juice nevű űrszondája műszereit, amelyek a jelek szerint tökéletesen működnek.
Tesztelte az Európai Űrügynökség a Juice nevű űrszondája műszereit, amelyek a jelek szerint tökéletesen működnek.
Régóta a tengerparton heverhet már az Európai Űrügynökség Ariane 5 hordozórakétájának burkolata, azt ugyanis kikezdte a sós tengervíz.
Véget ér az Európai Űrügynökség (ESA) 24 éves Claster-küldetése, mely eredetileg mindössze két évig tartott volna. A műholdak mindegyike befejezi a tudományos megfigyelést, az egyiket pedig irányítottan megsemmisítik.
Az Európai Űrügynökség a Gaia űrteleszkóp történetének eddigi két legnagyobb problémájával kellett, hogy megküzdjön.
Ha nem szól közbe az időjárás, 2024. július 10-én végre a magasba emelkedhet Európa új űrrakétája, az Ariane 6. Az Európai Űrügynökségnél izgatottan várják a pillanatot, de a rakéta jövőjére már most árnyék vetül.
Az Európai Űrügynökség szakemberei a 3D nyomtatásban látják az űrkutatás jövőjét, már ami az űrhajósok életterének felépítését és az alkatrészek utánpótlását illeti. A szervezet most egy érdekes kísérlettel rukkolt elő.
Június 27-én és június 29-én is elhalad egy-egy aszteroida a Föld mellett. Előbbi a nagyobb, de jóval nagyobb távolságra kerüli majd el a bolygónkat, mint a két nappal később érkező társa.
Az Európai Űrügynökség egyik tudományos műszere a kínai Csang’o-6 szonda fedélzetén landolt a Holdon, majd háromszorosan túlteljesítette az előzetes elvárásokat.
Az Európai Űrügynökség több olyan felvételt is közreadott, amit a szervezet űrteleszkópja örökített meg egy 24 órás megfigyelés során.
Az Airbus átszámítva mintegy 88,2 milliárd forintot kapott az Európai Űrügynökségtől a Vigil nevű műhold kifejlesztésére. A szatellit fő feladata az űridőjárás előrejelzése lesz.
A Solar Orbiter 2020-ban indult útnak, hogy közelebbről vizsgálja meg a Napot. Jelenleg nincs olyan napszonda, ami jobb minőségű videót tudna készíteni, mint az európai eszköz.
Az ExoMars egy tökéletes példát hozott arra, hogy mi is az a pareidolia.
Az Európai Űrügynökség Gaia űrteleszkópja fedezte fel a Gaia BH3 nevű fekete lyukat, ami egy csillag összeomlásából jött létre. A tömege 33-szorosa a Napénak.
Az Európai Űrügynökség alaposabban tanulmányozná a napkoronát, ehhez viszont az kell, hogy valami blokkolja a napfényt az űrszonda előtt.
Az Európai Űrügynökség mérnökei olyan parancsot küldenek az Eukleidész űrteleszkópnak, aminek köszönhetően a készülék fűteni kezdi a tükreit. Korábban soha senki nem próbálkozott még ilyesmivel.
Az Európai Űrügynökség számításai szerint legkésőbb pénteken 22:35-ig belép a Föld légkörébe, majd ott el is ég kilenc darab akkumulátor.
Szerdán este belépett a Föld légkörébe az Európai Űrügynökség műholdja, mely1995 és 2011 teljesített szolgálatot – azóta pedig irányíthatatlanul keringett.
A jövőben az űrből irányíthatják majd azokat a robotokat, amelyek a Marson vagy a Holdon dolgoznak. Ezt alapozza meg egy nemrég elvégzett teszt.
Az Európai Űrügynökség az eddigi legköltségesebb és legösszetettebb projektjét valósíthatja meg. Ez a LISA, amelynek keretében három műszert telepítenek az űrbe, hogy ott mérjék a gravitációs hullámokat.